Ha azonban nem a jó helyen, jó időben és jó helyen sütjük el őket, könnyedén megbánthatjuk beszélgetőpartnerünket, főleg, ha egy nőről van szó. Összeszedtük azokat a mondatokat, amelyeket sose mondj egy nőnek - ha csak nem akarod magadra haragítani! 

 

1.Hány éves vagy? 

 

Örök klasszikus, aminek nincs olyan nő, aki örülne. Aki fiatal, azért, aki idősebb, azért nem szereti ezt a kérdést. Egyszerűen nem illik rákérdezni egy hölgy korára, hát ne is erőltessük. Várjuk meg, amíg magától felhozza, vagy ha nagyon kíváncsiak vagyunk, akkor próbáljuk ügyesen kiszedni belőle. Például ha tudjuk, mikor járt középiskolába, akkor kábé meg tudjuk határozni az életkorát. 

 

2. A nők már csak ilyenek

 

Akármilyen téma is kerül szóba, ha valaki felsóhajt, és azt kiáltja: Ugyan már, a nők már csak ilyenek” akkor az egy jel, hogy menekülnöd kell! Még ha nem is az volt az eredeti cél, akkor is süt a mondatból a nagyképűség, a lenézés. Hacsak nem akarsz modortalannak tűnni, akkor inkább hanyagold a beszélgetések során. 

 

3. A nők helye a tűzhely mellett van

 

Régen evidens volt, hogy a férfiak a családfenntartással, míg a nők a háztartással és a gyermekneveléssel foglalatoskodtak. Szerencsére nagyot fordult a világ, és ma már a nők is ugyanúgy építhetnek karriert, és lehetnek sikeresek a munkájukban, mint a férfiak. Azt éreztetni velük, hogy továbbra is otthon van a helyük, szimpla bunkóság. Inkább legyünk rájuk büszkék, hogy ennyi szerepben képesek megállni a helyüket! 

 

 

4. Ha nem akarsz gyereket, önző vagy!

 

A gyermekvállalás megtagadása régen elképzelhetetlennek tűnt, ám ma már egyre több nő dönt úgy, hogy nem szeretne gyermeket. Ez mindenkinek a magánügye, amelyben nem szép dolog beleszólni. Ha nem értesz vele egyet, akkor is inkább nyeld le a békát, és csendben fogadd el, hogy mindenki másképp gondolkodik. 

 

5. Fú, nagyon csinos az új lány…

 

Nincs olyan nő, amely szeretné, ha másokat dicsérnek az ő jelenlétében. Az oké, hogy te csinosnak tartod, de ezt nem kell feltétlenül mások orrára kötni! Inkább dicsért meg Őt, hogy milyen jól néz ki!

 

6. Megjött? 

 

A nők általában érzékenyebben viselik a konfliktusokat, illetve a problémákat, emiatt a férfiak hajlamosak rájuk sütni a hisztis jelzőt. Ezt csak tovább tétezi, ha összekötik a menstruációval. Ha a nő épp elmagyarázza, hogy mi a problémája, ne vágjuk rá egyből, hogy ugyan, biztos azért hisztis, mert épp megjött neki! 

 

7. De aranyos pocakod van!

 

Hiába nincs rossz szándék a fenti mondat mögött, a nők nem szeretik, ha megjegyzést tesznek a súlyukkal kapcsolatban. Lehetséges, hogy valóban felszedtek egy kis felesleges az utóbbi időben, de hidd el, ők is biztosan látják a tükörben, sőt, lehetséges, hogy már el is kezdtek tenni ellene. 

 

8. Egy ilyen nő hogy lehet szingli? 

 

Mindenkinek az életében előfordulhatnak olyan időszakok, amikor vagy sehogy sem akar összejönni a párkeresés, vagy egyszerűen csak jól érzi magát egyedül, és átmenetileg jegelte a randizást. Akárhogy is, nem túl kedves dolog arról faggatni egy nőt, miért van egyedül. Bizonyára megvan az oka. 

 

 

9. Vénlány maradsz, ha így folytatod

 

Manapság a nők egyre később házasodnak. Ez lehet tudatos döntés, de lehet amiatt is, mert nem találták még meg a magukhoz illő párt. De attól, hogy egy nő 30, 35 vagy akár 40 éves, és még nincs férjnél, nem lesz vénlány! 

 

10. Ahhoz képest, hogy nő vagy…

 

Ahhoz képest, hogy nő vagy, jól vezetsz. Ahhoz képest, hogy nő vagy, sokat keresel. Ahhoz képest, hogy nő vagy, bármit össze tudsz szerelni. Ugye érezzük, hogy ez a mondat is mennyi lenézést tartalmaz? Ne használjuk, hacsak nem szeretnénk megbántani mások